A televíziózás ártalmairól

Rengeteg írás született arról, hogy a televíziózás, milyen szörnyű következményekkel jár a gyerekekre nézve, de a szellemileg megnyomorított szülőkről ritkán hallani. Pedig mindannyian tudjuk, hogy milyen pusztítást képes végbevinni egy egészséges felnőtt elméjében, akár egyetlen főcímzene is. Főleg, ha minden epizód elején újra és újra felcsendül, mint e népszerű magyar sorozat eseteben. Az ember kicsit összerezzen, mintha enyhe áramütés érte volna, hirtelen sötétnek és reménytelennek lát mindent, aminek korábban még értelme volt. Az énekes – talán egy kiugrott szeminarista, aki ugyanazzal a mély átéléssel énekli a bogarakról és csigákról szóló halandzsát, mint egykor a szent himnuszokat – legalább láthatatlan. A szereplőkről sajnos nem lehet ugyanezt elmondani. Mintha az alkotók elszomorítóan szegényes általános iskolai színesceruza-készletemmel próbálták volna meg a lehetetlent, mint én egykor a Münnich Ferenc utcában. Sajnos nekik sem sikerült. A legszörnyűbb, hogy erről semmit sem mondhatok Vilmácskának. A múltkor például véletlenül meghallotta a négyévesen is minden ok nélkül kopasz, érdektelen kisgyerekből valószínűleg érdektelen felnőtté cseperedő, kanadai kedvencével kapcsolatos lesújtó véleményemet. Szemrehányóan fordult felém, hitetlenkedve ismételve a hallottakat: "Caillou es una mierda?!"