Kupleráj

Egyik reggel arra ébredtünk (ez így nem igaz, hiszen már ébren voltunk; gyakorlatilag mindig ébren vagyunk), hogy Andrést elérte a negyvenes férfiak végzete, kopaszodni, és hízni kezdett. Mikor alakult ki ez a toka? Bizonyára a végtelen éjszakák alatt, míg én a két összetolt, felemás méretű ágy egyikéről menekültem a másikára Vilmácska ölelő karjai elől, édesanyja pedig – ez az éjjeli lámpák kékes fényébe burkolózó totem - a gipszakarton fal túloldalán őrködött azon, hogy ne kínozza éhség a szoptató párna-hegyek közé rekedt utazót. A PMI (Anya- és gyermekvédelmi központ) munkatársa (aki lemérte a hat kilót) ezt úgy fogalmazta meg, hogy nagy nálunk a kupleráj. Kijelentése nem ellentétes a valósággal, de hová jutnánk, ha mindent így leegyszerűsítenénk?