Vilma 4

Sosem jártam még Vilmáéhoz hasonló születésnapi bulin. Már az is különös, hogy egy 150 fős koncertteremben van, ugyanakkor nálunk. Biztos, ami biztos, kulturális intézethez méltóan fogadom a vendégeket. Felhívom figyelmüket fontosabb programjainkra, ismertetem a könyvtár nyitva tartását. Csak ezután kínálom a szülőket alkohollal. Nem nagyon kérnek, talán túl korán van, talán megilletődtek a szürke marcipándíszekre emlékeztető stukkóktól, oszlopfejektől. Ó, pedig nap mint nap elmennek a bejárat előtt. Azaz legfeljebb jövő ilyenkor látjuk őket viszont . A gyerekek felszabadultan csépelik egymást a virsli alakú lufikkal, amelyekből egyedül a híres tévés személyiség apuka tud felismerhetetlen, ám annál bonyolultabb formákat hajtogatni. Egy csapat lány a biztonságot sugárzó, zömök poroltó alatt piknikezik, kevés megértést tanúsítva Charlotte iránt, aki az üvegajtóra tapadva várja édesanyja érkezését. A hisztérikus sikoltozás állítólag a sikeres születésnap ismérve, Vilmának azonban egyáltalán nem tetszik, hogy alig hallja kedvenc számait. „Erősebben! Erősebben!”, ismételgeti spanyolul, és a kezembe nyom két félméteres, hajtogatatlan lufit. Körmönfont szemrehányás? De valójában a zenére gondol. A büféasztal árnyékában Andrés ringatózik mindenki által elfelejtve. Arcán a másodszülöttek elnéző mosolya. Kár, hogy az eseményről egyetlen fénykép sem készül. Talán meg sem történt. A tavaszi programfüzetet mindenesetre hiába lapozgatom, születésnapról szó sem esik benne.