Szemiotika

Vilmácska a nevem kezdőbetűjével a nyakában mászkál a vacsoraasztal körül. Vajon a fojtogató apai jelenlét jelképe a zöld polifoam G vagy egy írástudatlan szív spontán szerelmi vallomása? Az Istvánok és Jánosok valószínűleg sosem szembesülnek ezzel a komoly dilemmával. A „kaka, kaka” már univerzálisabb közlésnek tűnik, de jelentése korántsem egyértelmű: ugyanúgy lehet személyünket közvetlenül érintő, magas információértékű bejelentés, mint szellemes bon mot, amelyet időről-időre minden jobb társaságban elvárnak az embertől. A szavakkal való visszaélés egyidős a beszéddel, gondolom, ezt nem én állapítom meg először a hatvan eurós fenyőbútorból patinás, századeleji komóddá maszkírozott pelenkázó fölé hajolva. Kaki nincs, de végül is nem lehet mindig beszarni, amikor egy kis törődésre vágyunk.