Tél

Beköszöntött a hideg évszak. A fogas körül szaporodnak az apró szőrsapkák és a zsinórral összekötött kétujjas kesztyűk. Vilmácska nap mint nap megtagadja őket. Talán ezért sem kalandozunk messzire, a Luxembourg-kerten ilyenkor már úgyis a sötétség osztozik a csendőrökkel. A bezárt park körül néhány rövidnadrágos kocogó keresi rögeszmésen az ízületi gyulladás receptjét. A kivilágított ablakokban tessék-lássék alakok. Egy hatodik kerületi orvos megkönnyebbülten igazítja meg rőtbarna Lunor márkájú szemüvegét: ma sem jön több beteg. Az íróasztalán nyugodtan szendereghet tovább az évmilliókkal ezelőtt megkövesedett csiga. A mi nappalinkat kívülről biztos rögtönzött melegháznak nézném az ember nagyságú jukkával, amely a múltkor kis híján agyonütötte a bébiszittert. Szerintem az épületben uralkodó hőségtől lett rosszul, pedig állítólag félsivatagos tájakon őshonos. De errefelé inkább a színes gerincű klasszikusok szúrnak szemet a kukkolónak. Ha a lassú mozgású lakástulajdonosok még karácsony előtt nekiállnának olvasni, újévre a tudás fénye árasztaná el az utcákat. Egyelőre marad a sötét és az égett fa kellemesen csípős füstje. A díszes kandallókból száll fel, amelyek párkányán olyan jól mutat egy-egy ízléses kisplasztika.