Nagyon fáj

Apokaliptikus szombat reggel, kitartóan csepergő esővel. A karácsonyra kapott lemezjátszó szívszaggatóan hörgi: "nagyon fáj". Vilmácskának eszébe sincs ellentmondani József Attilának. Zokogva védi a bokáját, mintha az emberi méltóság végső menedékét fenyegetném ezzel a pár türkizkék zoknival. Amikor a két év körüli lázadásról beszéltek a bölcsődében, nem gondoltam, hogy élethalálharcot kell majd vívnom minden nadrágszárért. Vilmácska diadalmas, meztelen combokkal bolyong a nappaliban, a szemében gyűlölet villan. "Cigány vagy!", recsegi a lemezen Latinovits Zoltán, amit igyekszem nem magamra venni. Elvégre a mama nem én vagyok.