Árnyék

Napsütötte délutánokon, amikor a fény néhány órára nemes anyaggá avatja az előszobai gipszkarton falat, Vilmácska udvariasan köszönni szokott az árnyékának. - Ca va? - kérdezi előzékenyen, de a fürtös hajú, fekete alak csak megilletődötten álldogál. Kissé bárdolatlan szegény, az a gyanúm, hogy a bébiszittert is ő szokta széles mozdulatokkal hazaküldeni, amint átlépi a küszöbünket. Ő fordít neki hátat tüntetőleg, megtagadva puszit, és minden együttműködést. Vilmácska joggal bosszankodhat, hogy így megcsúfolják közismerten joviális természetét.