Pók

Vilmácska talpán egy döglött pók és néhány fáradt porcica. Félresöpröm őket, mint kiadók a gyanús kéziratot. Szokatlan formáikban gyönyörködjenek a lakás homályos sarkai, értelmüket bogozgassa a ritkán arra tévedő partvis. Egy-két lába az én mondataimnak is hiányozhat, talán annyira valók nyomtatásba, mint az elektrosztatikus szöszök a frissen ágyazott kiságyba. A habszivacs labdán hengergőző kislány pizsamás hátát (hogy megnyúlt az utóbbi időben) viszont betűkkel is legalább olyan jó simogatni, mint a tenyeremmel. Az új bejegyzéseket pedig mindig kíváncsian várom. Már megint mi derül ki magamról. Például, hogy milyen hiú vagyok.