Ismerős zajok

Éjfél felé járhat, eső kopog az átláthatatlan alaprajzú épületegyüttes – otthonunk – valamelyik bádog- vagy üvegtetején. Az elnyűtt vászonrolók acélhuzaljain a szél penget egyszerű melódiát. A gyerekszoba felől jövő tompa döndülések a horrorfilmekben megszokott következetességgel ismétlődnek. Bam. Bam. Hiába tudjuk, hogy Vilmácska rugdalja a gipszkarton falat, a jelenségben mégis van valami természetfeletti. A földi halandók többségére ugyanis jellemző, hogy estére elfáradnak, elbóbiskolnak. Vannak, akik kifejezetten vágynak a puha takaró érintésére. Nem kell ehhez feltétlenül három évesnek lenni. Persze Vilmácska sem farkasember, vagy más mitikus teremtmény, láttam én már őt is bóbiskolni. Igaz, utána még hosszú percekig gyalogolt lehunyt szemmel. Úgyhogy ez a példa talán mégsem érvényes.