Sokszínűség

A fekete a kedvenc színem. Vilma szerint már túl régóta. Változtatnom kellene. Személyes példájával érvel: sokáig a rózsaszínért rajongott, aztán jött a narancssárga, karácsonyra pedig eljutott a barnához. Persze azért ezeket a korszakokat nem kell olyan szigorúan venni, mint Picassónál. Láttam én már tőle kék filctollal rajzolt mamát, meghatóan aprócska, kék bébikével a hasában. Vagy hatalmas zöld napokat, amelyeknek a sugarai mintha begörbülő körmök lennének. Kegyetlen trópusi napoknak tűntek, biztosan nem a párizsi égbolton látta őket. Első retrospektív kiállítását egyébként saját maga szervezte a nappali ajtaján. Celluxszal ragasztotta fel eddigi életművét, rétegesen, kihasználva minden ragasztószalag-darabot, minden combmagasságban található felületet. Ha lett volna katalógus, én biztos az ebihal-testű hercegnőket választom a címlapjára. Búzakalászként hajladozó, színes alakjuk igazi manifesztum, a polikrómia diadala.