Vigyázat, veszélyes szülők

Amikor elveszik a gyerek, az anyja kétségbeesetten kiabálja a nevét, az apja némán szaladgál fel-alá, de mindkettőjüknek hirtelen kiszárad a szája (erre később együtt csodálkoznak rá). Kizárt, hogy a gyerek Vilma lenne, az anyja Beatriz, az apja pedig én. Innen a harmadik személy használata. Pedig a kislány, akit az apró termetű vízi mentőnő vezet kézen fogva kísértetiesen emlékeztet Vilmára. Csak a vigaszul kapott, rózsaszín gumilabda nem ismerős, meg az ijedtség az arcán. A vattaszerű szájpadlások a megfelelő szavak után kutatnak. A labdát szorongató kislány sem mond semmit, de láthatólag felismeri a szüleit, akikhez nyilvánvalóan nem lehet semmi közünk. Mi nem szoktuk elveszteni a lányunk – a lányunk nem szokott elveszni. Amikor felkerül a bokájára a névvel, telefonszámmal ellátott rózsaszín karszalag, kicsit olyan, mintha a mienkre is felkerülne valami megkülönböztető jelzés: „vigyázat, veszélyes szülők”.