Rodríguez

Éjszaka kísérteties zajra riadok fel: tárgyak hullanak ki a telezsúfolt szekrényből. Talán szellem, talán metafora. A lázadó limlomok azokra az évekkel ezelőtt félbehagyott gondolatokra emlékeztetnek, amelyek most újra kísértenek. Most, hogy ismét magányos vagyok. Azaz Rodríguez. A spanyolok ugyanis így hívják a férjet, aki otthon dolgozik, miközben családja vakációzik. Persze nem én vagyok az egyetlen Rodríguez a kerületben: cinkosan kacsintunk össze az útépítő munkásokkal, akik miatt gyakorlatilag nem hallani motorzúgást a környező utcákban, az ásítózó fekete postáskisasszonnyal, vagy a tetovált nyakú andalúz pincérrel, akit azért kicsit zavar, hogy egy vendég zavarja meg az üres asztalok megnyugtató egyhangúságát. Sorry. Én is belekényszerültem ebbe az augusztusi zárójelbe. Utólag természetesen majd letagadjuk, hogy átmenetileg emberi lények módjára tudtunk viselkedni egymással.