Oh là là!

Azt már megszoktam, hogy az „adj egy puszit” nem működik, csak a „dame un besito”. Azt viszont elkerekedett szemmel figyelem, ahogy a „câlin” felszólításra, Vilmácska bölcsődei szerelme, a Falkor szerencsesárkányra (Végtelen történet) emlékeztető dadus vállára hajtja a fejét. Ezt már kifejezetten (nyelvi) árulásként élem meg, amely az esküvői ikerportrén könnyelműen poharazó emberpárt a kozmopolita lét következményeivel szembesíti. És ezek a következmények súlyosabbak, mint gondolnánk. A legújabb hírek szerint gyermekem a közelmúltban többször is használta a kifejezést, amely egymagában érvényteleníti a francia nyelv minden szépségét: „Oh là là!” Dobjon meg valaki egy baguette-tel, hátha felébredek.