Amandine

Mióta Amandine, a jószívű diszkószökevény, kézbe vette az etetés ügyét, Vilma nem kutat kétségbeesetten a szemetesben, és ritkábban tekergőzik hisztérikusan a konyhakövön. Így nekem se kell a lábánál fogva kirángatnom, mint egy polgárjogi aktivistát, amiért kifejezetten hálás vagyok. Tömegoszlatás után ugyanis mindig elfog a bánat, a rohamrendőr melankóliája. A platinaszőke óvónő tehát megmentette Vilmát a éhségtől, kiéhezett társnőivel szemben azonban tehetetlennek bizonyult. Szegény Vilma, akinek szelídsége a rózsaszín mamuszán bégető filcbárányokéhoz fogható, egy nap a kezén csúnya harapással érkezett haza. Mivel a bölcsiben valami omertà-szerű hallgatási fogadalom van érvényben, a tettesnek kizárólag a nemét sikerült megtudni. Az emberi húsra éhező kislány közben másokra is lecsapott. A dolog odáig fajult, hogy egyes anyukák - ezek a jól szituált polgárasszonyok - egyenesen a kis Hannibal Lecter fejét követelték. Ennyi felesleges indulat láttán, az ember néma marad, mint az óvónők, de a legszívesebben megharapna egy-egy frissen manikűrözött kezet.