„”

Vilmácska olyan, mint egy jó szakdolgozat, tele van idézetekkel. Műveltségével néha zavarba is hozza az embert. „Vigyázz, te majom!” (Pampalini) szól a rejtélyes figyelmeztetés, amelyet rögtön az egzisztenciális szorongás iskolapéldája követ „Ki vagy te? Ki vagy te?” (Pocoyo). A gyengébb idegzetűek kissé borzongva vehetik tudomásul, hogy az „ó” sem egyszerű indulatszó, hanem tisztelgés a rajzfilm egy másik óriása előtt (T’choupi). Sőt, a hirtelen fejmozdulatok, a szélesebb gesztusok is szellemesebbnél szellemesebb jelenetekre utalhatnak. Vilmácska egy nyitott könyv, amelynek nagyobbik részét lábjegyzetek teszik ki. Kicsit tudománytalannak érzem magam, de nem tudom megmondani, honnan a bátorító mosoly, amellyel tudomásul veszem e sok színes allúziót.