Ecole maternelle

Az első „iskolai” (óvodai) napon nem is az a meglepő, hogy mennyi a kétségbeesett szülő, aki úgy búcsúzik a gyermekétől, mintha legalábbis a frontra indulna, hanem az, hogy e kétségbeesett szülők között mennyi az ismerős. Valószínűleg a homokozónál töltött órák értek be lassan, szinte észrevétlenül. Így van kivel kitárgyalni a rendszer szükségtelen merevségét, amely külön csoportba kényszerít két olyan szívbéli jó barátot, mint Vilma és Héloïse, a tanítónőt, akinek rejtélyes sebhely húzódik az alkarján, vagy a pikírt megjegyzéseiről elhíresült anyát, aki legutóbbi beszólásával valóságos (homok)vihart kavart a műanyaglapátok és vödrök világában. A gyerekekre egyébként hamar átragad a hisztéria, hol van már az „iskolatáska” (állatfigurás hátizsák, benne plüssállat, váltóbugyi) jelentette büszkeség. A mozgékonyabbak bömbölve törnek ki a teremből, és csak a lépcsőlejáratnál kaszálja el őket a tanítónő megtermett, lila köpenyes segítője. Aggódva várjuk be egymást a kapu előtt. Mindegyik szülő arról számol be, hogy az imént látta a másik gyermekét békésen játszani a teremben. Ezek a megjegyzések azonban annyira nem illenek az apokaliptikus hangulathoz, hogy senki sem hajlandó figyelembe venni őket.