Táncház

Vilmácska nem törődik a közönséggel (egy gyerektáncház farvizén evickélünk), vállig feltűri a pólómat, két kézzel megragadja az alkarom, és egy sor szenvedélyes puszit nyom rá. Akik kicsit is ismerik, aligha vonják kétségbe a szeretetroham őszinteségét. Ugyanezzel a keresetlen őszinteséggel fordítja el a fejét, amikor köszönnek neki, vagy mond nemet, amikor telefonhoz hívjuk. Az animátor kitapsolja minden gyerek nevét. Amikor felénk fordul kicsit összeszorul a gyomrom, de szerencsére a Gábor nem hangzik el, csak a Vilma. Az érintett érdeklődve tekint a fehér inges legényre, de eszébe sincs bekapcsolódni a körtáncba, ahol egyébként minden kislány szoknyát visel. Mi nadrágot, talán ez a baj.