Beszoktatás

A Beaubourg melletti bölcsődébe pisiszagú lépcső vezet, amelynek az alján egy hajléktalan szunyókál. Először az igazgatónővel beszélünk, aki időnként hisztérikusan felnevet valami nem létező viccen. Aztán egy baromfikeltetőre emlékeztető helyiségbe kalauzolnak, ahol két emeletnyi rácsos ágy magasodik. (Az egyik öntudatra ébredt csibe kúszva próbál menekülni a résnyire nyíló ajtón.) Az idősebbik gondozótól megtudjuk, hogy a sírás ugyanúgy a gyermeki önkifejezés része, mint a nevetés. És ugye a nevetést sem szoktuk félbeszakítani. Három csecsemő rögtön élni is kíván a szabad önkifejezés jogával. (Természetesen senki sem szakítja őket félbe.) Vilma egy bálna fölényével ring a kék matracon, majd vigasztalólag vállon veregeti a tömegpszichózis egyik áldozatát. Mennyire mások vagyunk, én és a lányom. Nekem egy fél óránál jóval több kellene ahhoz, hogy ide "beszokjak".

Megjegyzések