Grande Bouffe

Újabb írói hasonlat: Vilmácska nyugtalan, mint Krasznahorkai a kezelőorvosai nélkül. (Itt gyorsan pontot teszek, mielőtt a hisztérikus kiáltások apokaliptikus körmondatokká dagadnának és a mester londoni ügynöksége visszavonatna velem mindent.) Egyszóval: az otthoni dráma elől haladéktalanul a Place des Vosges-ra hajtatunk, mint két unatkozó diplomatafeleség. XIII. Lajos felnyársalt lovasszobra a szokásosnál is ügyetlenebbül toporog a kihalt tér közepén, rajta kívül csak egy ugrókötelező pasassal és II. Henrik nyugtalan szellemével találkozunk (na jó, ez inkább csak feltételezés). Vilmácska ezredszer is ellenőrzi, hogy tényleg lötyög-e a fakrokodil lába. Tényleg. (És egészen addig lötyögni fog, amíg egyszer le nem nyeli.) Ennél érdekesebb dolgok ma nemigen történnek. Hacsak azt nem tartjuk különösnek, hogy nagypolgári sétáink szüneteiben a Nagy Zabálás című film ifjúsági változatához statisztálok. A főszerepet (Marcellót, Philippe-et, Ugót és Michelt) a krokodil krokodil-éhségű gazdája alakítja. Én ilyen pogány szenvedéllyel még senkit sem láttam Pepti Juniort habzsolni. Ki állja útját az önpusztító szenvedélynek? Én biztosan nem, ezerszer inkább Ferreri, mint „az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mestere”.