Kis karácsony (karácsonyka)

Vilmácska első karácsonyfája egy harminc centis tujaszerű növény. Zöld tincsei közt, csúcsdísz helyett, vörös csokornyakkendőt visel. Karcsú derekára diszkrét, fehér boa tekeredik. A jelenség van annyira szürreális, hogy akár magyar nemzeti szimbólumnak is beillene. Karácsonyi jellegét viszont rajtunk kívül senki sem hajlandó felismerni, pedig tegnap még ajándékok is voltak alatta (mondjuk inkább mellette). Szegény tujának már elege lehet az egész kutyakomédiából, de én kifejezetten hálás vagyok neki, hogy olyan amilyen (és nem kétméteres, daliás ezüstfenyő). Értékelem a szusszanásnyi pihenőt, a fejlődő gyermeki értelem átmeneti engedményét. Most még megtehetjük, hogy bevágjuk az ajtót a lehetetlen nemzetközi menet előtt, amelynek az élen a Mikulás halad virgácsos krampuszaival, mögötte egy újabb (ugyanaz?) a Mikulás a karácsonyfát szorongató Kisjézus társaságában, végül pedig az egzotikus Háromkirályok, ajándékoktól és a spanyol kisgyermekek megható leveleitől roskadozó tevéikkel. Szóval egyelőre a lakáson kívül marad az egész tarka, szinkretikus forgatag. Nem kell elmagyarázni (amit úgyis lehetetlen), hogy a bölcsődei gondozónénik miért viselnek hirtelen flitteres kisestélyit körömcipővel, és kitől is kaptuk valójában a La Ferme (A tanya) című keményfedelű könyvet. A lényeg, hogy jólesik beleharapni.