Első éjszaka

A Luxembourg-kert a miénk. Nem is értem, miért zárják be éjszakára. Még szerencse, hogy a madarak áténekelnek a kerítésen. Így akár madárfüttyből is főzhetnék vacsorát. De a költészet nem mozgat dobozokat, úgyhogy maradok a spagettinél. Én a karton-hegyeket, Vilmácska a különszobáját figyeli értetlenül, majd aludni tér az ágyunk végében található rácsos ágyba. Kicsit még tologatok. Itt a piros, hol a piros. Valahogy mindig eltalálom, hogy melyikben vannak könyvek (azokban, amelyeket a költöztető a „putain, sa race” megjegyzéssel emelt a vállára). Az ötven percenként elhallgató rádiós ébresztő arról tudósít, hogy Putyin még nem rohanta le Ukrajnát, és kikapcsol. Bár ilyen egyszerű lenne. Annak a nagy teljesítményű, multifunkcionális nyomtatónak képzelem magam, amely a szemközti irodában áll. Álmomban zöld fénnyel pislákolok, és szürrealista faxokban és e-mailekben dicsérem a hatodik kerület váratlan szépségeit.