Érzelmes vámpír

Még nem biztos, hogy Vilmácska vámpír, bár a napfénytől retteg, mint Damien az első áldozástól. Ha véletlenül nem sikerül úgy alakítani az útvonalat, hogy a feje végig árnyékban maradjon, úgy tekergőzik a márciusi napsütésben, mintha forró zsírban sütögetnék. Gyanúsak nagyra nyitott szájjal osztogatott csókjai is („ma… ma… ma…” - senki és semmi sem marad szárazon, mama, papa, Pákó, arc, csukló, mellszőrzet), fogak híján azonban nehéz bármit is rábizonyítani. Ráadásul, Drakulával ellentétben, elég jól látszik a tükörben, és azt hiszem, árnyéka is van (a szemem alatt biztosan). A vérszívók egy másik típusához tartozhat, akik addig vitetik makulátlan fehér testüket áldozataikkal, míg azok össze nem esnek a fáradtságtól. Nem csoda, hogy elővigyázatosságból rács mögött tartjuk. Vidám tapsolással és a hindit megtévesztésig utánzó, dallamos beszédével próbálja meglágyítani az emberi szíveket. Hiába. Örülhet, hogy a járókáján egyelőre nem lógnak fokhagymafüzérek.