En efecto

Egy spanyol asztaltársaságban nem nehéz észrevétlennek maradni, a többiek beszélnek helyettünk is. Főleg, ha mind pedagógusok, és a francia egyetemi rendszer a téma. Vilmácska lecsap egy tanársegéd megüresedett hokedlijére, és diszkréten megindul vele az előszoba irányába. Mint egy amerikai nyugdíjas az európai körutazáson, vakmerő lassúsággal csoszog a lakás látnivalói között. Kecsesen feltartott kézzel jelzi a háttérbe olvadó bábművésznek, ha át kell segíteni a járókeretet a küszöbön. A nappaliban még mindig a kvalifikációs eljárás visszásságait sorolják. A "valóban" határozószóról 700 oldalas doktorit jegyző nyelvész nem sejti, hogy a lánya mit akar valójában. Én igen: az önjáró hokedlit. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálna egy amerikai szupernagyi, ha el akarnák venni féltett gyógyászati segédeszközét. Vilmácska a maga részéről hörög, és fenyegetően kaszál a kezével. A nyelvész-csemete kénytelen visszasomfordálni a tévé elé, ahol a Kockásfülű Nyúl epizódjai követik egymást kegyetlen egyhangúsággal.