Vacanze romane

Első nap a bölcsődében. Vilmácska tanácstalanul álldogál a jól ismert terem közepén. Hogy mire gondol, azt csak ő tudhatja. De nem kizárt, hogy felrémlik előtte, ahogy a beragadt ajtajú Mercedes Vitóval Róma utcáin zötykölődünk. A magnóból a rossz életű El Pelos követeli a csokiját, amelyet feltehetőleg nem mikulásmintájú ezüstpapírba csomagoltak. Nem csak a járdát, helyenként az úttestet is felpúpozzák a római fák buja gyökerei. A bukkanóknál mindenki az ülésébe kapaszkodik, az is, akinek nem jutott. A két unoka felváltva alszik. Darío a nagymama ölében, Vilma általában egy halom gőzölgő tintatahal-karika fölé hajolva. A nagycsalád bája megmagyarázhatatlan valami. Az ember rajongva szereti az unokabátyját, akkor is, ha műanyagmotorjával többször megpróbálja elgázolni. A fő, hogy mindenki együtt legyen. Nem baj, ha úgy bújnak elő a kisbusz hátsó ajtaján, mint egy csapat atipikus vendégmunkás, akik betonozás helyett inkább Ostia ókori utcáin ténferegnek. A Kis kece lányom ráadásul minden este zajos siker, akárcsak a hozzá tartozó, gótikus fejmozdulatokkal tűzdelt koreográfia. De hol vannak már azok a féktelen trasteverei esték? Vilmácska tanácstalanul matat az ujjaival. Talán az utolsó grissinót keresi, amelyet az imént engedelmesen letett a bölcsőde bejáratánál.