Pofon

Andrés keservesen felsír. Vilma szerint öccse félreértette a helyzetet. A simogatást vélte pofonnak. Szegény kisfiú naponta többször téved. Csetlik-botlik a sok cirógatás alatt. Kissé elbizonytalanodik a járása, ha gyöngéden hátba vágják, vagy jóakaratúan visszarántják a nadrágjánál fogva. Valahogy így kapja el a múlt a grabancom a ferihegyi reptéren. Először mintha fájna, aztán már szinte kellemesen sajog. Egy hét a Pengő – Lövőház – Batthyány utca háromszögben, és a történet, amelynek egykor én voltam drámai főszereplője, derűs tévésorozattá halványodik. Hiába hasonlóak a díszletek, ez egy másik tér, ahol az idő különös, újszerű egységekben telik. Babapiskótától babapiskótáig. A beszélő tehén mellé Andrés két új fogat kapott karácsonyra, ezekkel morzsolja komótosan az ismeretlen textúrájú budapesti napokat. A morzsákat érdemes gondosan összeseperni, belőlük lehet majd összerakni Magyarországot, nagypapát, nagymamát.