Tápszer

Nem tudom, hogy a nyelvi elszigeteltségben tengődő kisgyermek szomorú perspektíváját felvillantó levelünk, vagy Mme Martin volt az oka (ez az önkormányzati alkalmazott rajong a Vilma névért), de megkaptuk a bölcsődei helyet. Nem hiába lengedezik szivárványszínű lobogó a harmadik kerületi városházán. A sokféleség tisztelete, úgy látszik, még ránk is kiterjed. (Nem értem, miért jutnak erről az eszembe az iskolapadból elhurcolt zsidó gyerekek emléktáblái.) A jó hírt úgy rakosgatjuk egyik zsebünkből a másikba, mint egy régen várt szerelmes levelet. Kicsit bambán, tétován. Új korszak kezdődik, és ezt a legkevésbé Vilmácska akarja elfogadni. Hiába halmoztunk fel otthon háromféle tápszert, mindegyiktől látványosan undorodik. Mindenütt mellet keres, de csak engem talál. (Anyukája azt utcán bolyong, nehogy valamelyikük kísértésbe essen.) És gyűlöl is rendesen, amiért ezzel a szarral (cumisüveg) hadonászok, ahelyett, hogy enni adnék neki. Francia barátnőnk szerint csodálatos dolog az anya-független táplálkozás. Nekem mégis inkább meghasad a szívem.