La pimpa e i suoi mille amici

A dadusok ellenállhatatlan táncbetétjeinek hatására Vilmácska megtanult tapsolni és ülve pogózni (el sem tudom, képzelni a gyengébb idegzetű fiatalok, pl. Paul-Arthur, reakcióit). Ha a kényelmetlennek tűnő csöndekbe is képes lesz jókor belekrákogni, lassan részt vehet bármilyen párizsi rendezvényen. Ha ehhez hozzáadjuk még az önkínzó hajtépést, amelyet olyan fáradhatatlanul gyakorol etetés közben, hatalmas sikerre számíthat intellektuális körökben. A ringó csípők és az őrjítő ritmusok emlékén kívül azonban mást is hazahozhatott a bölcsődéből, mert felváltva viszkető-zsibbadó nyelvünket egy hete úgy hurcoljuk magunkkal, mint egy rendeltetését vesztett tárgyat. Két dekadens Pimpa-imitátor, akinek esténként nincs más vágya, mint egy pohár whiskybe áztatni az egykori testrészt. Természetesen nem használ, de legalább tudjuk, mitől ég, mitől nem forog.