A Szem

A Luxembourg-kert valószerűtlenül zöld, mint egy hobbit-falu. A lemenő nap nagyvonalúan bearanyoz mindent: méretre nyírt lombokat, kései kocogókat, a párducos bundában szendergő Frodót. Az ő drágasága kétségkívül az a kenyérdarab, amelyet alvás közben is a kezében szorongat. A láthatatlanná tevő gyűrűt én viselem hébe-hóba: sorban álláskor, bárpultnál, bölcsődében. Olyankor csak Szauron látja, hogy én következem, a "búcsúzz el a papától" felszólításra is csak ő tekint rám (legfeljebb még Paul-Arthur, aki egy ideje nem sír, hanem kobraként kúszik egyik történéstől a másikig). Szívesen megkérdezném a parkot őrző csendőröket, hogy mit gondolnak a középföldi szolgálatról, de állandóan piknikezőket kell lezavarniuk a gyepről, bicikliseket, kutyásokat a kijárat felé terelniük. Orkok talán nem is léteznek, innen legalábbis hiányoznak, mint a fekete gyerekek a Szenátussal szomszédos bölcsőde tablójáról. Ha minden jól megy, szeptembertől Vilmácska is a tünde-fiúk és tünde-lányok között folytatja a tanulmányait. A távoli Mordorral csak én beszélgetek telefonon, ami éppen elég ahhoz, hogy reggelente levegő után kapkodva ébredjek.