Szülinap

Állítólag tíz hónaposan már jártam (valószínűleg ezért ment tönkre a térdem). Vilmácska egy éves, de csak fenyegetően topog, mint Mickey Rourke a Barfly-ban. "Gyere, mehetünk?" - rikoltja a magyar nagymamától kapott, sárgán villogó, meghatározhatatlan funkciójú tárgy (földönkívüli slusszkulcs?), de egyelőre nem akaródzik útra kelni. Főleg a vécére egyedül, habár erre biztatja a spanyol nagymama által (feltehetőleg szemüveg nélkül) vásárolt könyv címe. Marad a virtuális utazás: a púzást, a vécékagylóba zuhanó kakit meglepő realizmussal utánzó hangeffektek segítségével könnyű eljutni oda, ahová a könyv elbeszélője magányosan és zajos sikerrel jár. Hiába merevek még azok a térdek, a világ hangszereit elzenélő kiadvánnyal (ez már apai ajándék) már a lakás falain, az ország határain is túl lehet lépni. Nem meglepő, hogy Vilmácska ugyanazzal a drámai erővel használ aragóniai tájnyelvi fordulatokat ("ala!") és imitálja a vérfagyasztó oroszlánordítást. (Ennek elsajátításában kopott szakállú, őszülő sörényű, az elmúlt évben látványos öregedésnek indult házioroszlánja segédkezett.)