Quartier de l’Horloge

A kaporszakállú hajléktalan serényen akasztgatja a Paris Saint-Germain mezeket, nem tudni mit kap cserébe a szuvenírbolt kopasz tulajdonosától. A Pompidou-központ gigantikus kürtői alatt már nagyban folyik a galambetetés. A Madárvédő Golyókapkodó a valóságban csapzott, erősen görnyedt és nem túl jó a szaga. Ez mindig meglep. Valahogy sosem számoltam azzal, hogy egy Pom Pom-figura büdös is lehet. A Quartier de l’Horloge bejáratát egy fiatal lengyel őrzi. Szerintem keresztényi feladatának tekinti, hogy figyelmeztessen a mögötte zajló apokaliptikus vízióra. Ilyen lenne Párizs, ha Varsóhoz hasonlóan lebombázzák, és a hetvenes évek stílusában építik újra. Ebben a másik Párizsban egy sör ugye sosem kerülhetne kilenc euróba. A pányvára eresztett babakocsi lerobog a belső udvar kátyúszerű mélyére, ahol a legjobbakat is elfogja az utcai pisilés kényszere. Az obskúrus üzletek istentelen homályából oázisként emelkedik ki a Lapeyronie terasza. A lenyalt hajú törzsvendég ma is szálfaegyenesen ül a kávéja fölött, mint egy kínai kung-fu mester a tanítványai körében. Egy holland iskolás csoport éppen biciklit bérel, a kétségbeesett osztályfőnökkel együtt én is a várható veszteségeket latolgatom. Az álmos szemű takarító kedvenc szemetesével babrál, álruhás rendőrnek vélném, ha legalább néha körülnézne. Valóságos Truman Show ez a reggeli rohanás a bölcsődébe. Összeszorul a szívem, ha az elhivatott statisztákra gondolok. Egyikük éppen most vizel teljes élethűséggel a „Crèche collective” feliratú tábla tövében.