Barátnők

Jól öltözött polgárasszonyok vízparti naplementét festenek egy vízparti naplementét ábrázoló képről, de egyiküknek sem sikerül megközelíteni a giccses eredetit. A nap közben diszkréten lehanyatlik a Millenáris park vizei felett: láthatólag nem kíván versenyezni a festmény rikító sárgáival, rózsaszínjeivel. Vilmácska nimfaként hajlong a part menti köveken, sőt, mintha néha belekortyolna a zavaros vízbe, ahol combvastagságú halak suhannak nesztelen. A sűrűsödő sötétségben békákat keresgélünk, meg azoknak az angol számoknak a címeit, amelyeket a tóparti teraszon játszik a zenekar. Vilmácskán ezúttal nincs pelenka. Talán azért is táncol olyan légiesen. Csak én sejtem, hogy bepisilt, amikor egy látványos figura után gyanúsan sokáig kuporog a táncparketten. A dalok szüneteiben két idősebb kislány után lohol, akiket a barátnőinek nevez. Ettől kicsit elszorul a szívem, a lányok ugyanis még véletlenül sem tekintenek hátra. Üldöző és üldözöttek azonban hamarosan szerepet cserélnek, mint abban az Ocampo-novellában, ahol a sokat tapasztalt nyúl üget a megzavarodott kutyák nyomában. Amikor apukájuk haza akarja vinni őket, a két lány valósággal könyörög, hogy velük tarthasson új barátnőjük. Vilmácska ímmel-ámmal búcsúzik. Barátság kérdésében jobb szeret egyoldalúan dönteni.