Bili

A biliről sokaknak egy kisgyermek jut az eszükbe, nekem az a finom porréteg, amely az éjjeliedényeinket borítja. Vilmácska verbálisan sem hajlandó összekapcsolni a személyét az otthon barna, itt Budapesten kék színű műanyagtárggyal, nemhogy fizikálisan. Amikor arra emlékeztetjük, hogy a barátnői már rég nem hordanak pelenkát, csak annyit felel: "Én igen." Szerintem jó jel, hogy nem könnyű befolyásolni, mégis elfog a kispolgári félsz, amikor furcsán gömbölyödő fenékkel képzelem el az érettségi bankettjén, vagy az első állásinterjúján. Bár amilyen szép kislány, idővel divatba hozhatja az eldobható pelenkát (már látom a halálfejes Pampersben feszítő gótikus lányokat, akik lenézően méregetik a mobil-vécék előtt toporgó fesztivál-látogatókat). De sajnos pont időnk nincs. Szeptemberig mindenképpen rá kellene szokni valamelyik színes ülőalkalmatosságra, különben kiszorulunk az iskolából (Franciaországban az óvodát is így hívják). Hosszú távon persze megoldás lehet a magántanulói státusz. Az ezzel járó kényszerű magány azonban veszélyes mértékben kedvez a sárkányokkal zsúfolt, világhírű fantasy-regények írásának, ami egy olvasó apának különösen rémisztő perspektíva.