Torredembarra

A balkonról négy pálmafát látni, meg a homokpartot nyaldosó tengert. Esténként csobog-kotyog, mint egy végtelen programra állított mosógép. Reggelre tiszta is lesz a part, de ez inkább a strandot gereblyéző traktoroknak köszönhető. Néha beérik a kora reggeli sétálokat, akik fürge léptekkel sietnek a semmiből a semmi felé, de a derék katalánok uralkodnak magukon, sosem taposnak a gázba. Kilenc órakor már olyan erővel süt a nap, hogyha tehetem, egyből a bárba menekülök. Már szó nélkül hozzák a kávét, Vilmának az almalevet. Ő eleinte még kacérkodott a vízzel: rézsútosan futkározott a sós hullámok mellett, megpróbálta egy műanyagvödörrel kimerni a Földközi-tengert. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban emlegeti Párizst. Az örök elégedetlenek réveteg tekintetével bámuljuk a tengert, amely egykedvűen mossa hosszú lapátkezét a frissen boronált partok előtt. Nem az ő hibája, hogy a kis halászfaluból előbb csendes üdülőhely lett, majd három mecsettel büszkélkedő, dzsihadista központ.