Pitty-potty

Pitty-potty, pitty-potty / pittyen, pöttyen, / ereszen a jégcsap / meg-megcsöppen, / meg-megcsurran, / csoronkálgat, / aki tesz alája / mosdótálat, / s abba mosdik / reggel-este, / nem lesz annál / szebb lány egy se – énekli Szalóki Ági, ami nem csak arra emlékeztet, hogy tegnap nem fürödtünk, hanem magyar gyökereinkre is. Ezeket az én finnugor motyogásommal és néhány CD-vel ápoljuk, amelyeket igyekszem úgy összeállítani, hogy lehetőleg ne legyen túl sok rajtuk az „apáca-hang”. Ez a népdalénekeseinkre jellemző, naiv őszinteséggel sipító fejhang ugyanis zavarja a spanyol felet. És az az igazság, hogy kicsit engem is. Az ember automatikusan azt igyekszik átadni a gyermekének, amit ő kapott ennyi idős korában, aztán rájön: kifejezetten ideges lesz Sebő Ferenc tekerőlantjától vagy a Kaláka nádi hegedűjétől. Mintha az én generációm arra lenne formatálva, hogy gyerekeknek csakis népdal és versfeldolgozás (és persze Weöres, de Weörest csak a testemen keresztül vehetik el tőlem). Pitty-potty, pitty-potty, szépen elpottyogtatjuk, ami nem igazán a miénk, és felfedezzük, ami valóban a miénk, csak nem tudtunk róla. Például Kányádi idézett szép versét/versfeldolgozását.